A Bosch nagy piaci lehetőséget lát a járműszámítógépekben

Kütyü Magazin - 2023. december 18.

A szoftveralapú mobilitás irányába mutató trendek kéz a kézben járnak a központosított jármű- és elektromos/elektronikai (E/E) architektúrával. Míg napjainkban jellemzően számos önálló elektronikus vezérlőegység irányítja az autók különböző funkcióit, a jövőben mindössze néhány központi járműszámítógép egyesíti az eddig különálló területek több funkcióját. Ehhez olyan új számítógépekre van szükség, amelyek nagyteljesítményű processzorral, úgynevezett egylapkás rendszerrel (System on Chip; SoC) működnek. 

Innovációs és technológiai vezetőként a Bosch élen jár ezen a területen, és a 2024-es CES kiállításon (Consumer Electronics Show, Las Vegas, Amerikai Egyesült Államok) a világ első autóipari beszállítójaként mutatja be az infotainment- és a vezetéstámogató funkciók egy szoftverintenzív központi számítógép egylapkás rendszeren (SoC) megvalósított egyesítését. „A célunk, hogy csökkentsük az autókban lévő elektronikai rendszerek összetettségét, miközben a lehető legbiztonságosabbá is tegyük azokat. Új járműszámítógép-platformunkkal pontosan ebbe az irányba teszünk újabb jelentős lépést. Középtávú célunk, hogy a gépjárművek kis-, kompakt- és középkategóriájában is még több automatizált menetfunkciót kínálhassunk” – emelte ki Dr. Markus Heyn, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának tagja, egyben a Bosch Mobilitás üzleti szektor elnöke.

A Bosch új, Cockpit & ADAS Integration Platform járműszámítógép központi eleme az egylapkás rendszer (SoC), amely egyszerre dolgozza fel az infotainment- és a vezetéstámogató rendszerek számos funkcióját. Például az automatizált parkolást és a sávfelismerést, amelyhez intelligens és személyre szabott navigáció, illetve hangasszisztens is tartozik. A beépítéséhez szükséges kisebb hely és kábelezés előny a járműgyártók számára, hiszen ezzel a költségek alacsonyabbak. „A központi számítógép a szoftveralapú autó szíve. A jövőben ezek vezérlik a modern járművek összes tartományát, jelentősen csökkentve az önálló vezérlőegységek magas számát” – fejtette ki Heyn. Összességében a Bosch már ma is kedvező üzleti lehetőségeket lát a járműszámítógépek piacán, hiszen csak az infotainment- és a vezetéstámogató rendszerekhez gyártott számítógépek területén 2026-ig mintegy hárommilliárd euró árbevételre számít.

 

 

Moduláris rendszer a maximális skálázhatóság érdekében

A Bosch a központi járműszámítógépek esetében moduláris rendszerkoncepciót alkalmaz. A járműgyártók így egyedi megoldásaikat az önálló szoftvermegoldásokat – például a környezet / térfigyeléshez szükséges videóérzékeléssel együtt – a megfelelő hardverelemekkel kombinálva, modulárisan és skálázhatóan állíthatják össze. A szoftverintenzív központi számítógépek döntő szerepet játszanak ebben, mivel a gyártók számára lehetővé teszik a menet- és asszisztensfunkciók alkalmazását. Mindeközben a szoftverintegrációra is nagy igény mutatkozik, a Bosch pedig olyan integrációs szakértelemmel rendelkezik, amely a különböző forrásokból származó szoftverkomponensek kombinálását is lehetővé teszi.

 

 

A Bosch szakértelme és tapasztalata minden járműipari területen versenyelőnyt jelent 

Csaknem minden járműgyártó intenzív beruházásokat hajt végre a szoftveralapú járműveket illetően világszerte. A Bosch várakozásai szerint 2030-ra az autószoftverek piaca mintegy 200 milliárd eurós volument érhet el, míg az infotainment- és a vezetéstámogató rendszerekhez használt járműszámítógépek területén mintegy 32 milliárd eurós piaci volumenre számít. A Bosch előnye, hogy minden járműipari területen széles körű ismeretekkel rendelkezik. A vállalat így nemcsak a szoftverek, hanem a hardverek szakértője is, hiszen nem csupán fejleszti, de gyártja is a modern járművek kulcsfontosságú komponenseit, mint például a hajtásrendszerek, a fékberendezések, a kormányzás, az infotainment és az automatizált vezetéshez szükséges alkatrészeket.

A Bosch megközelítése maximális rugalmasságot tesz lehetővé

A Bosch az úgynevezett multi-SoC megközelítést követi, azaz a vállalatcsoport úgy alakítja ki új járműszámítógépeit, hogy az ahhoz szükséges egylapkás rendszerek (SoC) különböző gyártóktól is származhatnak. Ezért a Bosch mindig pontosan az ügyféligényeknek megfelelő egylapkás rendszert alkalmazhatja. „Szoftverünk különböző gyártók chipjein is fut, mely lehetővé teszi a szoftver és a hardver egymástól történő szétválasztását” – mutatott rá Heyn. A Bosch azon kevés vállalatok egyike, amelyek a központosított elektronikus architektúra teljes fejlesztésére, illetve az autóelektronika, a szoftver és a felhő együttműködésének megfelelő kialakítására is képesek. Az új, például a vezetéstámogatáshoz szükséges funkciók gyorsan és egyszerűen, távoli (Over the Air) szoftverfrissítéseken keresztül küldhetők, melynek köszönhetően a járművezetők személyre szabott digitális vezetési élményt kapnak – még jóval a gépkocsijuk megvásárlása után is.

Vissza