Öt év alatt két és félszeresére nőtt a hazai mobilparkolást használók száma

forrás: Kütyü Magazin - 2019. szeptember 9.

Az elmúlt években dinamikusan növekedett a mobilparkolások száma az egész országban a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. weboldalán keresztül elérhető adatok alapján, melyeket a Parkl dolgozott fel. Míg 2014 júliusában kevesebb, mint 40 ezer parkolást bonyolítottak átlagosan naponta mobilról, addig idén júliusban ez a szám már majdnem 100 ezer volt, derül ki statisztikákból. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a csúcsidőszak az ősz, így a következő hónapokban nehezebb parkolási körülmények várhatók. 

Tavasszal és ősszel használjuk ki leginkább az utcai parkolás adta lehetőségeket, legalább is erről árulkodnak a statisztikák. A Parkl mobilalkalmazás által feldolgozott, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. weboldalán keresztül elérhető adatokból kiderül, hogy míg nyáron általában csökken a mobilparkolások száma a tavaszhoz képest, addig szeptember-októberben hirtelen akár 10 százalékkal is nő a telefonnal történő parkolások mennyisége az elmúlt öt év átlaga alapján. Mindebből arra is lehet következtetni, hogy a következő két-három hónapban közlekedési torlódásokra és nehezebb utcai parkolási lehetőségekre kell számítani. 
 
Pedig a Parkl idei kutatásából kiderült, hogy nem költenek szívesen parkolásra az autósok. Budapesten például a megkérdezettek több, mint fele 2.000 Forint alatt oldja meg a havi parkolást, illetve több mint harmaduk 10.000 Forint alatt tartja a parkolásra szánt havi költségeit annak ellenére, hogy a megkérdezettek nagy részénél az autózás a mindennapok része. Tíz emberből csak egy ül hetente 2 óránál kevesebbet autóban, a válaszadók csaknem fele akár 10 órát is autózik egy héten, a 40 százalékuk pedig 20 órát vagy annál is többet tölt vezetéssel. 
 
A parkolással kapcsolatos mobilfizetések száma dinamikusan emelkedik. Mobilparkolásnak nevezünk minden olyan tranzakciót, amelyet mobiltelefonon keresztül végzünk, tehát ide tartozik az sms-el fizetés és a mobilalkalmazások használata is. A mobillal történő parkolás forgalma havi szinten több, mint két és félszeresére, összesen 264%-kal nőtt az elmúlt öt évben. Ha havi bontásban nézzük, akkor például míg 2014. júliusában 528,2 millió Forint összegben parkoltak mobillal országszerte, addig idén júliusban ugyanez a szám már csaknem 1,4 milliárd forint volt. Az éves növekedés folyamatos, de 2016-ban ugrott meg igazán: akkor 24%-kal emelkedett a mobilfizetések száma az előző évhez képest. 
 
A negyedévek közötti összesítésben nincs nagy különbség, az utolsó negyedév általában a legerősebb a két őszi hónap megemelkedett parkolásainak és a karácsonyi készülődés okozta nagyobb forgalomnak köszönhetően. A Parkl arra is kíváncsi volt, hogy milyen fizetési módokat részesítenek előnyben a budapestiek, a kérdés kapcsán több lehetőséget is megjelölhettek a válaszadók. Ez alapján kiderült, hogy ha fizetős parkolásra kerül sor, akkor a legnépszerűbb fizetési eszköz még mindig a helyi automatás fizetés készpénzzel vagy kártyával (61%), annak ellenére, hogy az sms (56%) is egyre népszerűbb. A mobilalkalmazással történő fizetést csak a válaszadók 21%-a használja rendszeresen.
 
 
Pedig a mobilalkalmazás használata kényelmes és egyszerű módja a fizetésnek, ráadásul már a Parkl alkalmazás is alkalmas a köztéri parkolásra. Persze sokszor a parkolóhely keresést éppen a Parkl zárt téri parkolásának köszönhetően spórolhatjuk meg. Nincs többé zónavadászat, hiszen az alkalmazás automatikusan meghatározza, hogy melyik zónában tartózkodunk, illetve nincs többé kártyazárolás sem. A mobilalkalmazással gyorsan, egyszerűen, készpénzmentesen lehet intézni az utcai parkolást is és az egész ország összes fizetős parkolóövezetében rendelkezésünkre áll ez a megoldás. Ha pedig a fővárosi utcák megtelnek autóval, akkor sem kell kétségbe esni, hiszen Budapesten egyre több zárt téri parkolóhelyen van lehetőségünk két kattintással egyszerűen parkolni az alkalmazás segítségével. 
 
Vissza