A kütyük piaca nőtt a pandémia alatt

Laszlo Horvath - 2021. január 12.

Bár a járvány nagyon sok iparágat erőteljesen visszavetett, a fogyasztói elektronika egyelőre csak annyiban szenvedte meg a pandémiát, hogy a CES a Zoom-ra költözött.

A magam részéről nagy veszteségnek tekintem, hogy a hotelektronikai zsibvásár fotelektonikaivá szelídült. Sok éven keresztül volt szerencsém tudósítani erről a technológiai zsibvásárról, s ez "zoom"-on keresztül bizonyosan nem lesz könnyű, valószínűleg inkább csak kostoló stílusú marad majd a beszámolósor, elmarad a számomra oly kedves networkölés, az óriás termeket bejáró szabad sétálgatás, az egy-egy érdekességnek történő megállás. Az e-mail meghívók a különféle eseményekre megérkeztek, ezek mentén próbálok majd jelentést adni arról, hogy miképp is vészelte át a Covid 19 tarolását a technológiai szakma, milyen trendek rajzolódtak ki, milyen ágazatok erősödtek meg, milyen autó-újdonságok születtek az elmúlt egy év alatt. Benézek majd az előadásokba, és reményeim szerint sikerül majd szóra bírnom olyan szakembereket, akik érdekes termékeket hoztak be a világ látóterébe.
 

Most így elsőre kezdjük mindjárt a megnyitó előadással: Steve Konig, a CTA elnöke az elmúlt év nyerteseiről beszélt, bizonyos iparágakat a járvány nemhogy visszavetett volna, hanem épp katalizátornak bizonyult. Az egészséget egyénileg is, otthon is monitorozó szenzorokat gyártó ipar nagyot futott 2020-ban, a heath monitoring 73 százalékkal nőtt, és ez a növekedés valószínűleg folytatni fog az idén, sőt a következő években is, a Consumer Technology Association kutatói 24 százalékos növekedést várnak 2021-re. 17%-os növekedést könyvelhet el a fogyasztói elektronikai ipar is, ami nem csoda, hiszen a szórakozás az elmúlt évben "otthon maradt", és ez jelentősen növelte a szórakoztató elektronikai termékek iránti keresletet. 
Vissza