Sony Wonderbook - Egy könyv, ezer történet

Kütyü Magazin - 2012. november 1.

Megjelent a Wonderbook, a Sony varázskönyve. Az új Sony PlayStation 3 kiegészítő segítségével a gyerekek valóban a mesék főhősévé válhatnak, mivel a virtuális kalandok színteréül szolgáló televíziók képernyőjén önmagukat és környezetüket is láthatják játék közben. 

A Wonderbooknak első látásra nincs sok köze a videójátékokhoz, hiszen egy kézbe fogható, hagyományos könyvről van szó. Kinyitva azonban nem írott mondatokat, hanem jeleket találunk benne, melyek segítségével a játékosok életre keltik a PlayStation kalandokat.

A Wonderbook a kiterjesztett valóság (augmented reality) technológiát használja fel, melynek lényege, hogy a PlayStation 3-hoz csatlakoztatott kamera segítségével a játékost és annak környezetét feltérképezi, majd belehelyezi a tévé képernyőjén zajló kalandokba. Mindez a gyerekek számára úgy jelenik meg, hogy a könyv megelevenedik, és a történetek szereplői kilépnek a lapok közül.

 

 

A Sony a Harry Potter sorozat írónőjével, J. K. Rowlinggal közösen dolgozta ki az új kiegészítőt, melyre hamarosan egész sorozatnyi játék mutatkozik be.

Az első ezek közül a november 14-től kapható Book of Spells, vagyis a Varázslástan alapfokon, mely a Harry Potter regényekben eddig is szerepet kapott. A varázslatokhoz kapcsolódó humoros anekdoták mellett J.K. Rowling egy, a teljes történetet behálózó rejtélyt is beleszőtt a műbe. „Egy mugli a Wonderbook: Book of Spells által kerülhet legközelebb egy mágikus könyvhöz” – jegyezte meg a játék kapcsán az írónő.

 

 

A következő két játék a Diggs Nightcrawler detektív noire és a Walking with Dinosaurs logikai kalandjáték lesz. Az előbbiben nyomozóként kell megoldanunk jó néhány rejtélyt, míg a BBC azonos nevű dokumentumsorozatán alapuló dinoszaurusz sétában ősmaradványok darabjait kell összeillesztenünk a továbblépéshez.

Mivel a Sony a Wonderbookot elsősorban a gyerekeknek szánja, a Book of Spells – az első magyarul beszélő PlayStation 3 játékként – teljes magyar szinkronnal jelenik meg.

„Úgy gondoljuk, hogy a Wonderbook és a hozzá kapcsolódó technológia teljesen új, sokkal elevenebb és sokkal több örömmel teli játékélményt jelent a gyerekek számára. Mindennek nagyon komoly jövője van: a fentieken kívül jelenleg 6 különböző, teljesen eltérő típusú Playstation 3 Wonderbook játék áll fejlesztés alatt” – emelte ki Sándor Csaba, a PlayStation magyarországi üzletágának vezetője.

A Wonderbook 13 490 forintos ajánlott fogyasztói áron kerül a boltokba, PlayStation Move kontrollerrel és kamerával együtt pedig 27 990 forintos áron lesz megvásárolható.

Ha lejjebb görgetsz, megtekintheted az első három Wonderbook játék előzetesét. 

 

Book of Spells

 

Diggs Nightcrawler

 

Walking with Dinosaurs

 

Vissza