Samsung Unpacked augusztus 29-én - Bemutatkozik a Galaxy Note II

Farkas Norman - 2012. augusztus 3.

A dél-koreai gyártó kiküldte az augusztus 29-én megrendezésre kerülő sajtóeseményére szóló meghívókat. A Samsung szóvivője szerint a Galaxy Note utódja, azaz a Note II lesz a nyár végi Unpacked rendezvény középpontjában.

Már sejthettük, hogy a Samsung sajtóeseményének időpontja nem esik távol a berlini IFA 2012 szakkiállításétól, most pedig kijelenthetjük, hogy pontosan augusztus 29-én, szerdán kerül sor a rendezvényre.

Samsung Galaxy Note - az első hibrid
A Samsung szóvivője megerősítette, hogy az Unpacked fő attrakciója a Galaxy Note táblagép-okostelefon hibrid utódja, a Galaxy Note II lesz, mely az eddigi - nem hivatalos - információk szerint 5,5 hüvelykes érintőképernyőt, 1,6GHz-es, négymagos Exynos processzort és Mali 400 grafikus gyorsítót tudhat magáénak.

A tavaly szinte ugyanekkor bemutatott, első Note igen nagy durranás volt az 1,4GHz-es kétmagos processzorával és 5,3 colos, 1280 x 800 pixel felbontású megjelenítőjével, s várhatóan a frissített változat is sikermodell lesz annak ellenére, hogy ilyen méretes kijelzővel szerelt kütyüt kicsit macerás telefonként használni.

Ha felkeltette érdeklődésedet a tavalyi Note, itt elolvashatod róla szóló tesztünket, ha pedig be szeretnél ruházni egyre, akkor megtalálod webáruházunkban.

 



 

[Forrás: Unwired View]

Kulcsszavak: Samsung, Galaxy, Note, IFA
Vissza