Black Friday: közel 2,1 millió vásárló hazánkban

Kütyü Magazin - 2016. december 14.

A Black Friday bevette Magyarországot. Az eNET 2016 decemberi kutatása szerint idén közel 2,1 millió felnőtt internetező vásárolt ezen a napon. 

Nemcsak az online, hanem az offline, hagyományos üzletekben hirdetett akciók is népszerűek voltak. Elsősorban játékokat, ruhát, számítástechnikai eszközöket és konyhai termékeket vettek az akciókat kedvelők. A netezők 30%-a ma már tudatosan készül erre a napra. Minden ellenérzés dacára idehaza is hagyománnyá válik a Black Friday. 

Black Friday – nemcsak online

Az eNET 2016 decemberében végzett online kutatása alapján idén tarolt a Black Friday: közel 2,1 millióan vásároltak az akciók időtartama alatt, közülük 800 ezren csak ilyen akciót hirdető webáruház honlapján (akár akciós, akár normál áron); 510 ezren csak Black Friday akciót kínáló (offline) üzletben, 770 ezren pedig online és offline egyaránt kihasználták a kedvezményes időszakot.

A Black Friday egyébként már nem újdonság a felnőtt magyar netezők számára, szinte mind hallottak róla, tízből hárman előre készülnek is rá: az idei évben (is) vásárlók 9 százaléka rendszerint már az akció kezdetén készenlétben áll, hogy meg tudja venni, amit szeretne; 21 százalék pedig előre átgondolja, hogy miket szeretne és tudatosan keresi ezeket a termékeket. A válaszadók több mint fele (51%) ugyan nem készül előre, de meg szokta nézni az akcióban résztvevő webáruházak, üzletek kínálatát.

Az idei Black Friday TOP áruházai és slágertermékei 

A Black Friday TOP5 (web)áruháza idén (abc-sorrendben) az eMAG, az Extreme Digital, a H&M, a Media Markt és a Tesco volt, ezekben vásárolt saját bevallása szerint a legtöbb felnőtt internetező a kedvezményes időszakban.

Termékkategóriák tekintetében fej-fej mellett végzett a játék, ajándék (21%) és a ruházat, sportruházat (21%), illetve a számítástechnikai eszközök (20%) és háztartási gépek, konyhafelszerelés (20%). Ezeket alig lemaradva követte a szórakoztató elektronika (16%) és a drogéria, szépségápolási cikkek (15%).  

 

A Black Friday akciók során – akár online, akár offline – a vásárlók 35 százaléka 10 ezer forint alatt, közel fele (49%) 10 és 50 ezer forint között, 16 százalék pedig 50 ezer forint feletti összeget költött.

Online vásárlás: ragaszkodunk a futárszolgálathoz, de nyitunk a bankkártyás fizetés felé

Az online vásárolt termék(ek) kiszállítását illetően a Black Friday során is a futárszolgálat volt a favorit, mint az e-kereskedelemben általában is idehaza – ezúttal 78 százalék választotta ezt az átvételi módot. Személyesen az üzletben 18 százalék, személyzettel rendelkező átvételi ponton 15 százalék, postai kiszállítással 6 százalék, csomagautomatánál pedig 5 százalék vette át az általa megrendelt terméke(ke)t (több választ is meg lehetett jelölni a kérdésben). 

Bár az online (is) vásárlók fele készpénzben fizetett a futárnál, a bankkártyás fizetési módok is igen népszerűek voltak: 36 százalék online banki rendszeren keresztül, 12 százalék a futárnál átvételkor, 8 százalék pedig közvetítőn keresztül fizetett kártyájával. Ezek mellett banki átutalással 6 százalék, míg mobilos fizetési alkalmazással 1 százalék fizetett.

Hagyománnyá válik a Black Friday Magyarországon is

Bár a Black Friday pár éve még újdonság volt hazánkban, mára itthon is kezd hagyománnyá válni: egyre több webáruház és üzlet kínál egyre többféle akciós terméket, amivel élnek is a vásárlók. Az idei tapasztalatok alapján jövőre a Black Friday keretében vásárlók száma a mostani közel 2,1 milliót is messze túlszárnyalhatja majd.

eNET

Vissza