PC-piaci újdonságok a Delltől

forrás: Prím Online - 2014. november 10.

A Dell számos újítást jelentett be a PC ágazatában. A Ultra HD 5K monitor és az integrált biztonsági és felügyeleti szoftvermegoldások mellett az új „okosasztal” koncepciójukat is bemutatták.

2014 harmadik negyedévében a Dell tovább növekedett az ügyfélmegoldások (PC) üzletágban, hiszen az előző év azonos időszakához viszonyítva már a hetedik egymást követő negyedévben növelte a globális piaci részesedését. A harmadik negyedévben a részesedése nagyobb mértékben nőtt, mint a Dell két legfőbb amerikai versenytársáé együttesen, derül ki az International Data Corporation (IDC) iparági elemző cég nemrégiben közzétett előzetes adataiból

A világ első 5K monitora és az okosasztal

Az emberek és a technológia kapcsolatának hagyományos elképzelésén túlmutató fejlett termékek és ötletek segítségével a Dell újradefiniálja a munkahely fogalmát. A forradalmi Dell UltraSharp 27 a világ első, Ultra HD 5K felbontású (5120 x 2880) kijelzőjével rendelkező monitora. A QHD felbontás négyszeresével, vagyis a Full HD felbontás hétszeresével rendelkező lenyűgöző modell decembertől lesz elérhető. 

A Dell bemutatta „okosasztal” koncepcióját is, amely az interaktív multi-touch LCD-kijelzők és egy vízszintes digitális munkafelület kombinálásával forradalmasítja a munkavégzést. A felhasználót körülölelő munkafelületen érintéssel, tollal és a totemalapú eszközök új generációjával lehet dolgozni. A Dell Precision által működtetett okosasztal magával ragadó, alkotást ösztönző élményt biztosít a felhasználónak. A még hatékonyabb együttműködés érdekében több felhasználót és különálló PC-t is hozzá lehet rendelni egy projekthez.  

Továbbfejlesztett biztonsági és felügyeleti szolgáltatások

A Dell hardveripari vezető szerepére építve a Dell Software Suite olyan egységes kiváló biztonsági és felügyeleti megoldást kínáló szoftverkínálatot jelent, amely zökkenőmentesen működik a Dell rendszereken és heterogén környezetben is. A szoftver az alábbi szolgáltatásokkal segít kezelni a kulcsfontosságú végponti és mobilitással kapcsolatos informatikai kihívásokat: 

  • A Dell KACE K1000 Express egy olyan informatikai leltárkészítő megoldás, amely segítségével hatékonyan felügyelhető a Windows rendszerű hardver- és szoftverállomány, és amely kezeli a vállalat Dell eszközeinek garanciaállapotát, valamint BIOS és illesztőprogram frissítéseit.
  •  A Dell Secure Mobile Access részét képező E-Class SRA EX virtuális készülék a mobileszközön dolgozók hatékonyságának növelése mellett megóvja a vállalatokat a fenyegetésektől, mivel hozzáférés-vezérlési házirendek betartatásával gondoskodik arról, hogy kizárólag megbízható felhasználók, eszközök és jogosult alkalmazások kaphassanak hozzáférést a VPN-hálózathoz.
  • Megvédi a végfelhasználókat a nulladik napi és az adathalász támadásoktól. A US Defense Advanced Research Projects Agency (DARPA) által finanszírozott, fejlett végponti védelem kialakítására tervezett Dell Data Protection | Protected Workspace a kijelölt alkalmazásokat egy virtuális tárolóban indítja el. Támadás esetén a kártevőt ebbe a tárolóba zárja a rendszer, és a biztonságos környezet 20 másodperc alatt helyreállítható.
  • A Dell Mobile Management az adatokat és az alkalmazásokat védő biztonságos, felügyelt környezetet alakít ki Android operációs rendszerű táblagépeken.


Emellett a Dell a
Dell Command Tools eszközeivel bővíti a felügyeleti képességeket. A Dell Command Tools gond nélkül integrálható az ügyfelek már meglévő SCCM vagy KACE rendszer-felügyeleti megoldásaiba; továbbfejlesztett, hatékony frissítésekkel egészíti ki azokat. Ráadásul a Dell az első OEM gyártó, aki Microsoft Powershell-szolgáltatóval egészítette ki a parancssori eszközeit, így jelentősen felgyorsítja a parancsfájlok elkészítését. Ezek a szolgáltatások 100 ügyfélrendszerre vetítve akár évi 5700 dollár megtakarítást jelenthetnek a hatékonyabb felügyeletnek köszönhetően.

 

 

 

Vissza