Itt a Microsoft Copilot

Kütyü Magazin, 2023. szeptember 24. 12:38

Épp most lépünk be a mesterséges intelligencia által meghatározott korszakba – egy olyan új világba, amelyben alapvetően változik meg a technológiához való viszonyunk, és az is, hogy milyen előnyöket kínál számunkra a technológia. 

 

A nagy nyelvi modellek a csevegőszolgáltatások részévé válnak, így a megszokott, mindennapi nyelven tehetünk fel kérdéseket, a technológia pedig képes hasznos és jól értelmezhető válaszokat adni ezekre; vagy létrehozni valami új dolgot, elvégezni valamilyen feladatot. Mi a Microsoftnál ezt úgy értelmezzük, hogy egy virtuális asszisztens, „másodpilóta” született, amely segít elvégezni a mindennapi teendőinket. Már egy ideje dolgozunk az MI-alapú másodpilóta kifejlesztésén, most pedig be is építettük a leggyakrabban használt és legnépszerűbb termékeinkbe – növelve a kódolás hatékonyságát a GitHub-ban, a munka termelékenységét a Microsoft 365 felhasználói számára, újraértelmezve a keresést a Bingben és az Edge-ben, és beemelve a kontextualitást szinte minden tevékenységbe, amelyet a Windows-on belül, a PC-n, a különböző alkalmazásokban elvégzünk.  

 

 

Ma egy lépéssel közelebb jutottunk ahhoz, hogy mindezen képességek egyetlen, közös funkcióban egyesüljenek. Ezt hívjuk mi másodpilótának, ez a Microsoft Copilot, a mindennapok virtuális asszisztense. A Copilot egyedülálló képességekkel rendelkezik ahhoz, hogy beemelje a kontextus-értelmezést, az interneten keresztül elérhető tudást és adathalmazt, a PC-n éppen zajló tevékenységeket a munkafolyamatokba – mindezt a személyes adatok védelme és a biztonság maximális figyelembe vételével. A Copilot használata egyszerű és problémamentes, a Windows 11-en és a Microsoft 365-ön, az Edge böngészőn és a Bingen belül is elérhető. Alkalmazásként működik, de csak a jobb gomb megnyomásával jelenik meg. A jövőben további képességekkel és kapcsolódási lehetőségekkel fogjuk továbbfejleszteni ezt az alkalmazást. A célunk, hogy egységes felhasználói élményt nyújtsunk minden platformon, amelynek révén az MI az élet valamennyi területén az ügyfeleink segítségére lehet.  

A Copilot a tervezés korai stádiumát tükröző formájában a Windows 11 ingyenes frissítésével érkezik szeptember 26-án. Megjelenik a Bingben, az Edge-ben, és még az ősszel kijön a Microsoft 365 Copilot is. Új megoldásokat és eszközöket is bejelentünk ezekkel egyidőben, amelyek még többre teszik képessé az ügyfeleinket a mindennapjaik során a magánéletben és a munkahelyen egyaránt, szárnyakat adva a kreativitásuknak is. 

 

Az új Windows 11 frissítéssel több mint 150 új funkció érkezik, köztük a Copilot 

Nagy örömünkre szolgál bejelenteni: ma egy újabb lépessel kerültünk közelebb ahhoz, hogy a Windows legyen a világ legjobb mesterséges-intelligencia-alapú operációs rendszere. A szeptember 26-án érkező frissítés olyan funkciókkal szolgál, amelyek minden korábbinál személyesebbé teszik a digitális technológiák használatát.  

 

Íme néhány újdonság a Windows 11 legújabb frissítéséből:

 

 

 

Az újdonságok, beleértve a Copilotot is, szeptember 26-án érkeznek a Windows 11 22H2-es verziója legújabb frissítésének részeként.  

 

A Bing és az Edge újraértelmezi azt, ahogyan felhasználóként az internethez viszonyulunk  

 

A Microsoft 365 Copilot, a Bing Chat Enterprise és Windows átalakítja a munkafolyamatokat 

Márciusban mutattuk be először, mire képes a Microsoft 365 Copilot azokban az alkalmazásokban, amelyeket emberek milliói használnak a mindennapjaik során: a Word-ben, az Excel-ben, a PowerPoint-ban, az Outlook-ban és a Teams-ben. Ehhez nincs másra szükségük, csak a kérésük szabatos megfogalmazására. Hónapokon át tanulmányoztuk a Copilot működését olyan vállalati ügyfeleinkkel együttműködve, mint a Visa, a General Motors, a KPMG és a Lumen Technologies. A közös munkánk eredményeként ma bejelenthetjük: a Microsoft 365 Copilot november 1-jétől minden vállalati ügyfelünk számára elérhetővé válik.  

Egy másik úttörő jelentőségű újdonságot is bejelenthetünk ma, amely a Microsoft 365 Copilot-on belül fog működni: az M365 Chat megoldásunkat. Az M365 Chat előzetesét is felvillantottuk már márciusban, akkor még Business Chat néven. Az elmúlt néhány hónap gyors ütemben lezajlott fejlesztéseinek hála, ez az alkalmazás azóta hatalmas fejlődésen ment keresztül. Az M365 Chat rálát majd az összes adatra, amely az emailekből, értekezletekből, csevegésekből, különböző fájlokból és dokumentumokból, illetve az internetről kigyűjthető. Vérbeli asszisztensként pontosan ismerni fogja a felhasználója szokásait, munkakörét, a prioritásait, és a szervezetet is, amelynek dolgozik. Ezzel a tudással felvértezve nyújt támogatást például egy új üzleti stratégia megalkotásához, egy üzleti út megtervezéséhez vagy az e-mailek áttekintéséhez.  

Az elmúlt néhány évben a munka mennyisége és sebessége rendkívül felgyorsult. Egy adott munkanapon a legelfoglaltabb felhasználóink átlagosan 18 alkalommal indítanak kereséseket, több mint 250 Outlook üzentet fogadnak és 150 Teams üzenetváltásba kapcsolódnak be. A Teams felhasználók ma világszerte háromszor több alkalommal vesznek részt értekezleteken egy héten, mint 2020-ban. A Windows-on egyesek akár 11 alkalmazást is használnak egyetlen munkanapon a feladataik elvégzéséhez. Az M365 Chat azért készült, hogy rendet vágjon ebben a zűrzavarban; hogy megszabadítsa felhasználóját a robotmunkától, és hogy időt szabadítson fel a számára. Azok, akik már az applikáció előzetes verzióját is ki szeretnék próbálni, a Microsoft365.com oldalon, illetve a Teams-be vagy a Bing-be a munkahelyi fiókjukkal belépve máris hozzáférhetnek. A jövőben ez az alkalmazás mindenhol elérhető lesz, ahol a Copilot ikon megjelenik azon felhasználók számára, akik a munkahelyi fiókjukkal jelentkeznek be az alkalmazásokba.   

A munkahelyi feladatok végrehajtását a Copilot az Outlook, Word, Excel, Loop, OneNote és OneDrive alkalmazásokban is segíteni fogja. A Bing Chat Enterprise — amely számos vállalat számára az első találkozást jelenti a generatív MI-vel – további frissítéseket kap. A most esedékes nagy Windows 11 frissítés részeként érkezik a Windows 365 Switch és a Windows 365 Boot is, amely megkönnyíti a Windows Cloud PC elérését, illetve az IT számára az alkalmazások telepítését a végfelhasználói eszközökre, azok menedzselését és védelmét. További információ erről a Microsoft 365 blogban érhető el, amely részletesen beszámol arról is, hogyan alakítja át a munkavégzést a Microsoft 365, a Bing Chat Enterprise és az új Windows. 

 

Nagyobb hatékonyság és kreativitás a Microsoft 365 Designer és Copilot funkcióival 

A Designer a Microsoft 365 termékcsalád legújabb tagja, amelynek segítségével többek között elképesztő illusztrációkat, social media posztokat, meghívóleveleket lehet létrehozni. Ma a mesterségesintelligencia-alapú alkalmazás további funkcióit mutatjuk be, amelyeknek a hátterében többnyire az OpenAI’s Dall.E 3 modellje áll. A generatív MI kitágítja a képzelet határait, képessé teszi az alkalmazást új objektumok és hátterek hozzáadására, vagy épp bizonyos tárgyak eltávolítására a képről. A Dall.E 3 modellel kiegészülve a Designer hamarosan már pár másodperc alatt fog egyedi képeket generálni a felhasználó instrukciói (prompt) alapján. 

 

 

A Designer a Microsoft 365 Copilot lakossági verziójába is beépül — legelőször a Word-be. Ez azt jelenti, hogy a Wordben szerkesztett szöveget értelmezve a Designer javaslatot tesz illusztrációkra, amelyeket még egyedibbé tehetünk saját képeink információforrásként történő hozzáadásával. A Microsoft 365 Copilot-ot kezdetben előfizetőinknek csak egy szűk körével kezdjük tesztelni. Később fokozatosan bővítjük azok körét, akik a termék kipróbálásában részt vehetnek. 

Eddig rendkívül időigényes feladat volt szövegeket grafikákkal, illusztrációkkal ellátni. A képszerkesztők 70%-a állította azt, hogy a munka legnehezebb része a kezdés5. A jövőben a Bing Image Creator, Clipchamp, Paint és Designer alkalmazásokkal ehhez csak néhány egyszerű utasításra (prompt) lesz szükség. 

 

Az új Surface eszközök a mai naptól már megrendelhetők  

Nincs is annál jobb módszer az MI elképesztő képességeinek megismerésére a Microsoft univerzumon belül, mint megvizsgálni, hogyan futnak ezek az alkalmazások az új Surface gépeinken. A Surface kimagaslik versenytársai közül teljesítményben és processzorképességekben egyaránt. Jelentős befektetéseket eszközöltünk a technológia megújításába annak érdekében, hogy az MI valóban tündököljön. A fejlesztéseink egyik eredménye a Windows Studio Effects, amely a Surface Pro 9 5G eszközünkben érhető el. A célunk az, hogy a teljesítményt még tovább fokozzuk. Ezt a törekvésünket tükrözi az új Surface Laptop Studio 2. 

 

 

Az új Surface Laptop Studio 2 a legerősebb Surface, amit valaha építettünk. A legújabb Intel Core processzorokkal és a kreatív alkotók számára készült élvonalbeli NVIDIA Studio eszközökkel láttuk el – grafikus teljesítménye így kétszeresen múlja felül a MacBook Pro M2 Max-ét. A Surface Laptop Studio egyesíti magában az alkotáshoz szükséges sokoldalúságot és a hatalmas teljesítményt. Mindezt kiegészíti a lenyűgöző, 14,4 hüvelykes PixelSense Flow érintőképernyő, és a három különböző testtartásban is használható rugalmasan kialakítás. A haptikus touchpad használatát méginkább személyre lehet szabni, így még több ember képes az eszközt használni – ezért is hívjuk büszkén a világ legbefogadóbb touchpadjének. 

 

 

Az új Surface Laptop Go 3 külső megjelenése és teljesítménye egyaránt figyelemreméltó. Ez a legkönnyebb és a legkönnyebben hordozhatóbb Surface laptopunk, érintőképernyős kijelzővel, és olyan prémium funkciókkal, mint a továbbfejlesztett gépelés és az ujjlenyomat- leolvasóval rendelkező bekapcsológomb. Az eszköz négy elegáns színben kapható. Az Intel Core i5 nemcsak a kimagasló teljesítményről gondoskodik, hanem arról is, hogy az akkumulátor egy teljes munkanapon át, egyetlen töltéssel képes legyen biztosítani az eszköz használhatóságát. Hatalmas RAM- és tárolási kapacitás teszi az új Surface Laptop Go 3-mat ideális társsá a hétköznapokon és a munkahelyen, megcsillogtatva a Microsoft legújabb AI-megoldásait is. 

 

Az üzleti felhasználásra tervezett Surface Go 4  a leghordozhatóbb Surface 2 az 1-ben készülékünk. Az idén ősztől kapható új Surface Go 4 főként azon szervezeteknek nyújt nagy segítséget, amelyek a frontvonalban dolgozó munkatársaikat és oktatóikat szeretnék támogatni egy könnyen hordozható és rendkívül hatékony munkaeszközzel. A Surface Go 4 minden bizonnyal fontos szerepet fog játszani a szervezetek modernizációjában és termelékenységük növelésében.  

 

 

Az új Surface-eszközeink előrendeléséhez látogasson el a Microsoft.com vagy a Bestbuy.com (a Surface vállalati verziót értékesítő felület) oldalakra, ahol többet is megtudhat ezekről a termékekről. 

 

A mesterséges intelligencia új korszaka köszöntött be azzal, hogy a Microsoft Copilot elérhetővé vált  

A Microsoft már jóideje azon dolgozik, hogy az igazán hatékonyságnövelő MI-megoldások a leggyakrabban használt alkalmazásokban minél több ember számára váljanak elérhetővé, a felelős fejlesztés alapelvei és a biztonság maximális figyelembevétele mellett. A megoldásaink egyre nagyobb használati értékkel bírnak, ahogy ezt a mai bejelentéseink is bizonyították. A Windows 11 az MI-re épülő megoldások tucatjait kínálja ma a felhasználóinak, amelyek még a korábbiaknál is többre teszik képessé őket a munkában, az iskolában vagy épp otthon. A Microsoft 365 a világ legmegbízhatóbb hatékonyságnövelő megoldáscsomagja; a Bing és az Edge rendelkezik a ma elérhető leginnovatívabb keresőmotorral. Mindezek a Windows 11-et futtató Surface laptokon csillogtatják meg leginkább a képességeiket. A Copilot pedig folyamatosan ott áll felhasználója mellett, és segít végrehajtani a feladatait, kapcsolatba lépni a számára fontos emberekkel és az egész világgal. Alig várjuk, hogy lássuk, mi mindent hoznak ki a felhasználóink ezekből a képességekből.  

 

Yusuf Mehdi, Corporate Vice President & Consumer Chief Marketing Officer – 9/21 – 11am ET